Fogászati kezelések lézerrel, fájdalommentesen
Egy egyszerű afta vagy herpesz is tud kellemetlenséget okozni, a fogfájás pedig valósággal pokollá teszi az ember életét. Ezek azonban lényegesen kisebb problémák a súlyosabb betegségekhez, például a szájüregbeli daganatokhoz képest. Nem csupán maga a betegség, hanem többnyire a kezelése is kellemetlen, fájdalmas művelet. A kellemetlen tortúrát nem lehet megúszni, ám kevésbé kínossá tehető. Ebben tudunk segítséget nyújtani betegeinknek a fogászati lézer alkalmazásával. Rendelőinkben ugyan olyan hatásosan alkalmazzuk a lézert, amelynek használatával hatékonyabban,
fájdalommentesen történnek a fogászati, szájsebészeti beavatkozások, és a szövődmények is minimálisra csökkenthetőek. A sugárnyaláb csökkenti a szövetekben a fájdalmat, gyulladást, serkenti a gyógyulási folyamatokat.
A lézeres eljárás a cisztás elváltozások esetében is kitűnően alkalmazható, hiszen sokkal hatékonyabb a hagyományos módszereknél. Gyakran már az első kezelés után eredményt hoz, használata során működésbe hozza az immunrendszert. Használatával elkerülhető a gyógyszerezés (és annak mellékhatása), továbbá – mivel a kezelés érintés nélkül végezhető – a sebek elfertőződése. A lézerrel szinte az összes fogászati és szájsebészeti kezelés elvégezhető és ami felettébb fontos, hogy nagyobb precizitással, fájdalom nélkül. A tűhegynyire fókuszálható fénysugár igen nagy műtéti pontosságot tesz lehetővé, a segítségével végrehajtott beavatkozás során a környező ép szövetek vagy egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben sérülnek meg. Részben ennek köszönhető az, hogy a műtét után alig érez fájdalmat a beteg. A lézersugár elégeti („beforrasztja”) az átvágott vérereket, így a vérzés gazdag vérellátású helyeken is csak csekély. Ez különösen a véralvadási bajokkal, cukorbetegséggel küszködő betegek műtétekor fontos.
Lézer segítsége implantátum felszabadításánál
Pár hónappal az implantátum beültetése után az implantátum felszabadítására kerül sor, amit gyorsan, vérzés nélkül lehet elvégezni a sebészeti lézerrel.
Lézer használata gyökérkezelésnél
- a lézer elpusztítja a baktériumokat, lezárja a dentintubulusokat a gyökércsatornában
- a lézersugár a gyökércsatorna belsejébe juttatható
- fájdalom és gyulladáscsökkentő, utófájdalom és duzzanat nem lép fel
- később kialakuló gyökércsúcs ciszták képződése minimálisra csökken
- akár gennyes fogak esetében is, a lézeres gyökérkezelésnél egyszeri kezelés elegendő lehet
Lézer használata fogfúrásnál
- lézerrel a fog fúrható
- nincsen kellemetlen hang
- a lézeres fúrás bizsergető érzéssel jár, ezért ritkán szükséges érzéstelenítő injekciót adni a páciensnek
Lézer használata a szájsebészetben
- lézerrel végzett műtét után alig érez fájdalmat a beteg
- felgyorsul a sebgyógyulás, elmarad vagy csökken a műtét utáni duzzanat, véraláfutás
- szájnyálkahártya-elváltozások, kinövések, daganatok kezelése fájdalom nélkül elvégezhetőek fogászati lézer segítségével
- cukorbetegeknék is javasolt
Lézer használata ínysorvadás gyógyításában
- a lézer a csontsejteket stimulálja, ezért megindul a csontfelépülés
- a nagy energiájú lézersugár az ínytasakok legmélyére eljutnak, ezért az ínytasak gyorsan regenerálódik
- hatására eltűnik a gyulladt szövet, a lézersugár elpusztítja a baktériumokat
Fogászati lézer előnyei
- csökkenti a szövetekben a fájdalmat és a gyulladást
- serkenti a gyógyulási folyamatokat
- gyakran már az első kezelés után eredményt hoz
- működésbe hozza az immunrendszert
- használatával elkerülhető a gyógyszerezés (és annak mellékhatása)
- műtét után alig érez fájdalmat a beteg
- a kezelések fájdalommentesek
- vérzés gazdag vérellátású helyeken is csak csekély
- várandósoknál is alkalmazható
- fájdalommentes
Fogászati lézer alkalmazási területei
- fognyaki érzékenység megszűntetése
- gyermekek fogszuvasodásánál is nagy segítséget nyújt
- fogfehérítés
- implantológia
- gyökérkezelés, fogfúrás helyettesítése
- szájsebészeti műtétek
- herpesz, afta, hematóma, ínybetegségek kezelése
- koronák, héjak előkészítése
- gyulladások megszűntetése